Az imént ahogy a böngészőm betöltötte a youtbe kezdőoldalát, a fenevad rögtön el kezdett táplálni, azaz elkezdte kínálgatni az ő táplálékát!
Itt rögtön megjegyezném, azaz megkérdezném!
Hogy honnan lehet tudni, hogy a Youtube, meg a közösségi média összes formája nem Istentől, nem Krisztustól, hanem az antikrisztustól való?!
Arról az eledelről, amit ő kínál számunkra az általa terített asztalról! Ugyanúgy személyre válogatja az étkeket, mint a mi termtő Istenünk! Amikor Isten vezet az ő szent lelke által, és táplál minket, azt az eledelt (lelki táplálékot) kínálja számunkra, ami akkor abban a percben minket az életre visz! És a Teremtőnk, ahogy Krisztus által megígérte, az Ő szent lelke által fog minket táplálni, hogy adott pillanatban a megfelelő táplálékot kaphassuk! És ha figyelünk a lélek hangjára, ezáltal Isten hangjára, megtudhatjuk, hogy az adott információ kitől való!
Így mutatta meg nekem is Isten, hogy a szépen terített asztalról az ínycsiklandó falatokkal valójában milyen táplálék az, amivel meg lettem kínálva.
Így megláthattam és megérthettem, hogy méreggel! Amit, ha megeszek és megemésztek, nem máshova, mint a kárhozatra megyek vele.
Mivel tudom, hogy hogy működik az a rendszer, amivel ezek az étkek terítékre kerülnek, tudom azt is, hogy nem csak engem akart ezzel etetni a „fenevad” így fontosnak érzem, hogy beszéljek, írjak, róla nektek.
Az az információ, amit szeretett volna, hogy megegyek, nem más, mint a jövő! Elővett egy régi felvételsorozatot, egy elfeledett „tudóst” Erich von Däniken személyében, aki időutazásról, meg arról beszél, hogy az akit mi Istenként, és az ő angyalaiként tisztelünk, UFOK.
A jövő utazásról rengeteg videót láthatunk, amelyek egyre jobban terjednek, és egyre inkább a kárhozatba taszítják az emberiséget!
Ám hogyan teszi mindezt?! Hát úgy, hogy az által, hogy elhisszük azt, amit a jövőről mondanak, egy tétlen állapotba taszítanak minket, hiszen, ha van jövő, akkor még van időnk is! Nem kell megtérni, nem kell szembesülni. Így aztán hátra lehet dőlni, mert az, ami a végidők emberéhez szól, az nem hozzánk szól! És mi karba tett kézzel nézhetjük a történéseket, mint egy mozifilmet, hisz a jövő tudat azt programozza belénk, hogy nincs vég! És ha nincs vég, nem kell elszámolnunk azokkal a gyümölcsökkel, amit mi teremtünk!
Tehát az által, hogy olyan embereket, történéseket mutatnak be nekünk, akik, a jövőben jártak, és amelyek a jövőben történtek, belénk ültetik tényként a távoli jövőképet. Azt, hogy az, ahogy most élünk a jövőbe, a jövő létezésébe vezet minket. Tehát nekünk semmit nem kell tennünk, hisz semminek nem szakad vége. Hiszen ha ott jártak a jövőben, akkor van jövő!
Ahogy ezt a megértést adta a Teremtőnk, rögtön eszembe jutott, amit korábban megmutatott számomra, hogy Babilonból (jelképesen) a Jehova tanúi szektán keresztül, hogyan tette nevetség tárgyává a fenevad a végidőket! Azáltal, hogy általuk, a hiszékenységüket kihasználva, kihirdette, egymás után több ízben is a világ végét! El bagatellizálva, nevetség tárgyává téve azt. Ez is egy tudatos elmeprogramozás volt, hiszen így, amikor az ember a végidőkről hall, rögtön összefüggésben hozza a szekták által hirdetett világvégékkel, amelyek nem következtek be soha. Így nevetnie kell az embereknek, és igaznak hiszik az ők nevetésüket!
Ezért aztán, amikor tényleg kopogtat a végidők az ajtón, az emberek nem fogják fel, nem hiszik el, hogy a kopogtatás egy arra utaló jel, hogy megérkezett! És váratlanul fog ajtóstól a házba törni!
Így kerülünk az „igazság” oldalán a hazugság csapdájába. ÉS így jutunk el a kárhozatra, ha ebből a mély álomból nem ébredünk fel!
Vélemény, hozzászólás?