Kedves olvasók! Hadd írjak pár sort magamról, az oldalról és az oldal születéséről.

Én egy egyszerű háromszoros apuka vagyok székelyföldről, akinek leukémiás lett harmadik gyermeke, első szülött kisfia!

Marosvásárhelyen, ahol megerősítették a Székelyudvarhelyen felállított diagnózist, nem adtak túl sok esélyt a gyógyulásra. Azt tanácsolták az orvosok, hogy ha egy mód van rá, menjünk a gyermek gyógyulása érdekében nyugatabbra. Ha van lehetőségünk, akkor legalább Budapestig.

Mondanom, sem kell, hogy egy perc nem sok, annyi sem kellett, ahhoz hogy eldöntsük: visszük gyermekünket Budapestre. A diagnózist felállították egy Csütörtöki kora délutánon, és én már aznap este a buszon voltam, másnap reggel meg már Budapesten a hivatalban.

Én Budapestből, mint ott ritkán járt turista, csak annyit ismertem. Citadella, Hősök tere, Margit sziget, Budai vár, Parlament, meg egy kis hajókázás a Dunán. Ezért úgy vágtam neki ennek a hatalmas metropolisznak, mint egy számomra teljesen idegen világ tele labirintussal, útvesztővel, és más országbeli bürokráciai nehézségekkel, amikről eddig semmit sem tudtam.

Emlékszem édesapám vitt fel Székelyudvarhelyre a buszhoz. Szótlanul a tényektől megtörve ültünk egymás mellett, mígnem csak megszólalt bennem valami. Valami, vagy valaki, mert habár a hang az enyém volt, aki mondta, az nem az volt, akit addig magamként ismertem, akit magamnak gondoltam.

És emberi fül számára hallható hangon is ezt mondta: “Nincs más mit tennem, minthogy Isten tenyerébe helyezzem magam, és engedjem hogy vigyen, mert ezt az utat végigjárni egyedül képtelen vagyok”

Addigi életem legmeghatározóbb mondata volt ez. Mert ott akkor, megszűntem létezni. Csupaszon álltam Isten előtt, életemben először őszintén. És igaz hittel, kétségek nélkül bízva Őbenne, teljes lényemet rábízva, mint kisgyermek a szülőjére! Hogy ő vezessen, és amerre vezet, megyek utána!

Budapestre érkezve, a gondokba temetkezve tán eszembe sem jutott ez a kijelentésem. De Isten meghallotta, és földi vezetőt adva mellém egy állapotos anyuka személyében, aki Budapesten nőtt fel, végig vezetett hivatalról-hivatalra. És 3 munka nap alatt sikerült az összes papírt megszerezni, ami ahhoz volt szükség, hogy kisfiunk kezelését megkezdhessük. (Ekkor még nem tudtam, hogy a gyermekem nem az orvosok, hanem maga a Jóisten fogja meggyógyítani. Így mennyei atyánk, a kórház kapuink keresztül vezetett minket ama keskeny útra)

Így bizonyságom lett Istentől személyesen, hogy, aki Őhozzá fordul, Őtőle kap vezetést, megértést, bizonyságot! Köszönöm neki, hogy a lélek által ezt felismerhettem. És tudva, hogy mit tett velem, velünk, már nincs is más óhajom, mint, hogy legyen meg az Ő akarata. Hisz tapasztalhattam, hogy minden, ami Ő tőle származik, nem, hogy sokkal jobb, mint, ami tőlem származik, hanem tökéletes!

[… folytatás következik. Apukai teendőim miatt nem mindig sikerül befejeznem a cikket. 🙂 ]