Gyermek tükrében leírás
Ezen felismeréseket, és gondolatokat Krisztus azon kijelentése inspirálta, miszerint “legyetek olyanokká, mint a gyermekek”! Ez a kijelentés, azután érintett meg erősen, amiután háromszoros apa lettem! Elkezdtem figyelni gyerekeimet, gyermekeim természetes viselkedését, melyek az igazság tükrét állították velem szembe! Az Isten, természetes kegyelméből, a földhözragadtságom használta fel arra, hogy a saját magam önállósága által felépített valóm által érthessem az Ő igazságát! Mely által lehetővé vált számomra, hogy a gyakorlati képletes gondolkodásom révén mint egy működő függvénybe, a szülő paramétert behelyettesítsem a mi teremtő Istenünkkel, míg a gyermek fogalmát önmagunkkal, mint az Ő gyermeki, és ezek által láthattam meg a teljesség működésének egy apró szikráját, melyeket a lélektől indíttatva osztok meg veletek.
„Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában? És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt, És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.”
(Máté 18. 1-7)