Az egyik kislányom az előbb egy Lego szórólapot nézegetett, amelyben megtetszett neki az egyik hirdetés. Kérdezi tőlem: „szerinted nagy ez a Lego?!” Mondom neki, igen, ez elég nagy. Mellette mutat egy másikat, és hozzáteszi: „Ez tutira nem annyira nagy, mert ez megvan… ” és mondja a nevét, hogy kinek. Persze a Lego egy népszerű, lányos, Disney történetet formáz. Egy ilyen játék a legtöbb lányka kívánság listáján szerepel, és úgy hiszik, hogy az őket boldoggá tenné. (Gondoljuk csak el, mi nem így vagyunk-e ezzel?! Azzal a különbséggel, hogy a mi kívánságlistánkon nem Lego szerepel.)
Mi szülők pedig mit teszünk?! Megvesszük neki, mert örömet, boldogságot akarunk szerezni gyermekeinek. Viszont engedjetek meg egy sor kérdést nekem, és gondolkodjatok el rajtuk!
Milyen örömet adunk így a gyermekünknek?! Milyen, boldogságot?!
Talán helyesebb, ha úgy kérdem, hogy:
Kinek a boldogsága az, amit a gyerekünknek szántunk?! Kinek az öröme az az öröm, amit így szerzünk a gyermekünknek?! Mely szellemiség az, aminek parancsolatait végrehajtom azáltal, hogy ilyesfajta ajándékozásba csomagolom az örömet és a boldogságot?
Kívánok lélektől megáldott elmélkedést ezen kérdések megválaszolásához!
Vélemény, hozzászólás?