Nyári gyermekmegőrző

Évről évre, egy egyre súlyosbodó problémával kell szembesülnöm, mely a szülőket, gyermekeiken keresztül ejti csapdába, a fenevad karmaiba taszítva gyermeküket!

Mindezt (mi szülők) tesszük azért, hogy még többet adhassunk magunkból a fenevadnak, hogy a rendszert még jobban kiszolgáljuk, még jobban éltessük.

És nem vesszük észre, hogy voltaképpen a gyerekeink, és a mi életünket áldoztuk, fel, adtuk önként oda fenevadnak, hogy éljen, táplálkozzon, ami életünkből. Tudniillik a fenevad, mivel nem teremtetett (általunk jött létre), és így nem az életet, hanem a halált szolgálja, halott. Így a létezéséhez éltre van szüksége, s mivel neki nincs, attól kell elvegye, akinek adatott!

És mi emberek, önként adjuk oda Istentől kapott életünket a fenevadnak, hogy az éljen belőlünk! A fenevad által elhitetvén az emberrel, hogy a rendszer, van értünk, és nem mi őérette. S így adósnak érezvén magunkat, önként adakozásból adjuk életünket, a vélt jóért, a közért, melyet a fenevad rendszere kínál számunkra, az életért cserébe. A mi életünkért, hogy ő létezhessen.

S mi mit sem véve észre ebből, állunk mindennek elébe, megvetvén minden embertársunk, aki lélek által megszólíttatva nem hasonló képpen cselekszik!

És, hogy miről is van szó pontosan?!

A gyermekeink táboroztatásáról, melyet Magyarországról hazaérve, Székelyföldön tapasztalhattam. Ha az útvonalat nézzük, nyugatról keletre. Mert baj is épp ebbe az irányba halad. Nyugatról keletre, s mint aki több időt töltött akár csak kissé nyugatabbra, lélek által láthatom, ahogy a baljós felhők vonulnak ebbe az irányba. S mint aki láthatja, hogy hogyan csap le a vihar nyugaton, láthatom előre, hogy mi történik majd keleten, ha a viharfelhő odaér!

Ez a cikk is figyelmeztetésként szolgál, azoknak, akik a felhő előtt nyomuló nyári kánikulában fürdőznek, ügyet sem vetve arra, hogy mi jön a szépnek mutatkozó idő mögött. Mert ahogy a vihar előtt is tombol a nyár, úgy látja a keleti ember is csak a kívánatost, a nyugatról beömlő kárhozatból.

És akkor most kitérnék arra, hogy mikét használja ki a fenevad a nyári táboroztatást, a szülők hiszékenységét arra, hogy ő még hatalmasabbra duzzadva még inkább létezzen.

Székelyföldön láthatom, ahogy a szülők, megkívánják nyugattól, a gyermekek táboroztatását, mert csak a propagált tábori élmények, a szupernek bemutatott lehetőségek jutnak el szülőkhöz, míg a mögöttes tények nem.

Holott voltaképpen az a cél, hogy a szülő lepasszolhassa a gyermekét, hogy tovább dolgozhasson a fenevadnak, hogy tovább éltesse azt a rendszert, amiből épp szabadulni szeretne (de nem tud. Ironikus, hogy mi tartjuk életben azt a rendszert, amiből minden erőnkkel szabadulni akarunk. Ez egyben egy kiváló szembesülés is lehetne, arra, hogy észrevegyük, hogy önerőből nem megy). Itt Budapesten odáig fajult ez az egész, hogy a szülő nem tarthatja meg munkahelyét, egyszerűen nem tudja az életét megoldani anélkül, hogy a gyereket, ezekbe a nyári gyermekmegőrzőkbe be ne adja. Hiszen, ha a gyerek otthon van, a szülő nem járhat munkába. ÉS nincs annyi szabadság egy évben, amennyi a nyári vakáció hossza. Ezért a rendszerben, csak egy megoldás van. A szülőnek nyári gyermekmegőrzőbe kell adnia gyerekét.

A fentiek székelyföldről nem látszanak. A keletről néző szülő csak azt látja, hogy a nyugati gyermek számára mennyi lehetőség van, és ezt megkívánva összefog többi szülőtársával, hogy önmaguk kárhozatára megvalósítsák önerőből azt, amit nyugaton a rendszer maga kínál.

Ez történik a székelyföldi falvakban, hogy a szülők összefognak, hogy táborokat szervezzenek a gyereküknek, nyugatot utánozva.

A székelyföldi falvak családjainak soha nem volt gond az, hogy kikaptuk a nagy vakációt. A gyerekek játszottak, csatangoltak a mezőn, fürödtek a Küküllőbe, az Oltba, a Marosba. Mi még így töltöttük a nyári vakációt. És vissza gondolva, hiánytalan gyermekkorunk volt! Nem kívántunk többet, mert nem is tudtunk a tárgyalt „többről” Tehát ezek a programokkal zsúfolt méregdrága külföldi gyermekmegőrzők számunkra nem léteztek, mert nem volt a teremtésben alapja. Ilyen nem teremtetett, és ami nem teremtetett az nincs! Azt mind csak kitaláltuk!

A falusi székelyföldi családok még ma is úgy vannak berendezkedve, hogy nem gond a vakáció, hogy mi lesz a gyerekkel. Ám mivel a saját nyakukra táborokat szerveznek, csak idő kérdése, hogy észrevegyék, többlet idejük keletkezett, amit ki lehetne használni. Lehet ez alatt az idő alatt másodállást vállalni, hisz az hogy a gyerek miatt otthon kell lennie valakinek, már nem akadály.

ÉS ez meg tudja mérgezni a szülőt úgy, hogy következő nyáron 2, aztán három táborba adja gyerekét, hogy több pénzért, még több munkát vállalhasson, addig, amíg életforma nem lesz belőle, úgy, ahogy ez már nyugatabbra életformává vállt.

És a szülő, aki most csak a lehetőséget látja benne, nem veszi észre, hogy mind aközben, hogy ő rendszert élteti, maradék életidejét is feláldozva, a gyerekét is a rendszer karmaiba taszította, végképp lekötve figyelmét, hogy a lehető legtökéletesebben elszakadhasson Istentől, és attól az elemi ösztöntől, hogy hallja lélek által, Teremtője hangját. Így segítve hozzá a gyermek ahhoz, hogy belőle is rendszertudatos felnőtt legyen, aki nem Isten, hanem a hamis képekben hívő emberek által előidézett fenevad alkotta törvényekben bízik!

Kedves szülőtársak! Vigyázzatok, amíg nem késő! Amíg még visszafordítható ez a folyamat!

Most is kimondtam azt a szót, hogy visszafordulni. És ilyenkor mindig eszembe jut, így ezúton is emlékeztetnélek titeket, hogy a visszafordulás, út a megtéréshez. Hiszen a megtérni szó is épp a Székelyeknél jelent ma is visszafordulást, a kiinduló ponthoz való visszaérkezést!

Térjetek meg ezekből, amíg nem késő, amíg még van lehetőség visszafordulni, és úgy nem járunk, mint az az autós, mely az autópálya utolsó kijárata mellett is elszáguldott, és ahonnan már nincs lehetőség visszafordulni, megtérni!