Egy barátom beszélt a képmutatók segítségérről, a szomszédunkban dúló háború kapcsán, amelyre jött egy hozzászólás a „menekülők” befogadására vonatkozóan, miszerint fordított esetben, ők (mármint az ukránok) nem fogadnának be bennünket!

Rögtön kaptam is lélek által a választ egy emlékeztetőben, miszerint ne legyenek nekünk előítéleteink.

Az emlékeztető pedig egy történet volt. Egy szembesülésem. Talán a legelső (legalábbis nem emlékszem vissza ennél korábbi szembesülésemre) ami ott rögtön megszégyenített, magamra ismerve a szembesülés által!

Siheder legény voltam, amikor öcsémmel, szüleinkkel, és még 3 családdal lementünk a Deltába horgászni. Minden család a saját autójával, vagyis összesen 4 autóval.

Hârșovatól nem messze táboroztunk a Duna egyik mellékága partján, ami egy közkedvelt horgászhely volt. Lesátoroztunk, horgászgattunk, ám halat nemigen fogtunk, mert a Duna vízszintje épp akkor több méterrel is a normális felett volt. Így a halvacsorához is a Román halászoktól vettünk halat. Nekik nem számított a vízállás, hisz hálóval halásztak. Hivatásos halászok voltak, ebből éltek.

Alig voltunk ott 2 napja, amikor igencsak elesőzött az idő, és a meteorológusok nem ígértek enyhülést. Így aztán két nap után felkerekedtünk, és gondoltunk, hogy a tengerparton még eltöltünk egy kevés időt, aztán megyünk haza.

Amire összeszedelőzködtünk és elindultunk, már késő délután volt. Ekkor még nem gondoltuk, hogy a „kaland” (szembesülések sorozata), csak most kezdődik. A járható aszfaltútra hatalmas napraforgó, meg kukorica táblák közti mezei utak vezettek, melyek egymásra merőlegesek, és egymással párhuzamosak voltak. Mintha egy óriási kockás füzet lapjain jártunk volna, ahol a kukoricatáblák a kockák, míg az utak, a táblákat körbehatároló vonalak lettek volna.

Ezek az utak földutak voltak, amelyek a 2 napja tartó esőzésnek köszönhetően sártengerré változtak előttünk. Nehezen haladt a kis konvojunk a nehéz terepen, ahol sikeresen eltévedtünk és bele is ragadtunk mindnyájan a sárba.

Ekkor már igencsak este lett, mindnyájan kimerültek, éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk, nyakig sárosan a sok sárban tapicskolástól meg attól, hogy próbáltuk a sárba ragadt autókat egyenként kitolni, de semmi.

Már, már azt gondoltuk, hogy ott ragadtunk a sárba, hogy ott kell éjszakáznunk, amikor a semmiből előbukkant, megjelent 2 fiatal Román legényecske, akik a szomszéd falu diszkójába tartottak, és épp a mezőn keresztül vágták le az utat.

A két legényecske látva hogy bajba vagyunk, azaz nyakig sárba kimerülten, gondolkodás nélkül felajánlották a segítségüket!

Ez a két legény, akik már meg voltak fürödve, és akik már felvették az ünneplő ruhájukat, és úton voltak a szomszéd faluba a barátnőikhez, félre tették minden önös érdeküket, hazamentek, felvették a mocskos ruháikat, a lovukat kivezették az istállóból és visszajöttek értünk, hogy kiszedjenek a sárból.

A két román legény, a négy Székely és Nagy-Magyar családot! És én ott álltam megszégyenülve a Magyarságommal és Román ellenességemmel! Aki elhitte, hogy a Román gyűlöli a Magyart, ezért gyűlölnöm kell a Románt! Én, aki a rossznak vélt sorsom a Románok számlájára írtam addig a percig!

Az, ami addig a szívemben volt rögtön el kezdett vádolni engem, és a lélek el kezdett kérdezni: Meg kérdezte tőlem, hogy vajon én segítettem volna-e, bálba menet, ahol egy lány vár rám, ezen a két Román legényen, ha ők ragadnak sárba az én falum határába?! Vajon képes lettem volna-e haza menni, átöltözni, levetni a báli ruhámat, és gumi csizmát venni és kimenni a mezőre segíteni a két bajbajutott Románon?!

És majd sárba sűlyedve a szégyentől kellett bevallanom az élő Istennek, hogy nem! Nem lettem volna képes! És ők képesek voltak segíteni egy csapat olyanon, akik őket nem segítették volna ki fordított helyzetbe!

Azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom az élő Istennek, aki teremtett, és bocsánatkéréssel tartozom ama két Román legénynek, akik az egész napos fáradtságos munka után képesek voltak értünk, értem túlórázni! Értem, akit akkor láttak először és aki tele volt előítéletekkel, nem tudva azt, hogy minden előítélet ítélet önmagunkra nézve!

A teremtő nemcsak tükröt tartott elém, hanem példát is! Megmutatta az őszinte szeretet erejét és munkáját, azok által, akiket én nem szerettem!

Úgyhogy köszönöm a negatív kommentet, ami segítséget adott az elmém számára, hogy lélek által felidézhessem első nagy szembesülésemet.

Az utóbbi időben is rengeteg ilyen szembesülést kaptam azáltal, hogy épp azok segítettek, akiknek én esetleg nem segítettem volna, akikkel szembe előítéleteim voltak. Hogy észre vegyem végre, hogy belássam végre, hogy ne legyenek előítéleteim!

Ezért nem jelenthetem ki és nem hunyhatok szemet az ilyen kijelentések felett, miszerint az Ukránok nem fogadnának be fordított helyzetbe.

Én is ezt hittem a románokról! És megszégyenülve kellett tudomást vennem arról, hogy az általam gyűjtögetett előítéletek nemhogy kár és szemét, hanem egyenesen kárhozat, amit én vettem saját magamra!