A minap egy szokatlan, mondhatnám furcsa dologra lettem önmagamon figyelmes, amelyre nem először figyelek fel. Az első ilyen észrevételeimre nem figyeltem oda, habár megmaradtak bennem, aztán ahányszor észrevettem ezt, annál kíváncsibbá tett, mígnem a lélek ismét áttörhette az elmém által felhúzott falakt, így megláthattam, ami mögötte van.
Arra lettem figyelmes, hogy bizonyos dolgokat jobban tudok, mint előtte, többnyire olyan dolgokat, amelyeket tehetségnek hívunk.
Megfigyeltem magamon, hogy ilyenkor jobban tudok énekelni, mint amikor zsigerből jön valami. Jobban tudok fogalmazni, tisztábbak a gondolataim, értelmesebben, érthetőbben fejezem ki magam, és ebből fakadóan a beszédem is folyékonyabb, kifejezőbb, és érthetőbb. Ebben az állapotban gyakorlatilag tökéletesebben tudok mindent, mint előző állapotomban.
Feltettem magamban a kérdést, hogy miért van ez, hogy miért némelykor jobban minden, mint máskor, és a Teremtőnk kegyelméből ezúttal megkaphattam a választ.
És valójában itt be is fejezhetném a mondandóm, mert az utolsó mondatban benne a válasz teljes mértékben 🙂
Hogy megértsük:
Valójában kétféle tudás létezik. Van egy, amit a világ ad nekünk, és van egy, amit a Jóistentől kapunk.
Amely tudást a világ adja,
azért meg kell szenvedni, meg kell dolgozni, és nem ingyen van. Mert a „világ” mely fölött ma az antikrisztus uralkodik, merthogy azt a világot, (értem alatta a társadalmat és annak felépítését, és működését) az antikrisztus szellemisége építette fel, hozta létre, így működik.
És ez a tudás ránk nézve nagyon veszélyes! Mert minél több tudást szereztünk az e-világtól, annál távolabb kerültünk a mi Teremtőnktől, így az igazságtól! És minél távolabb vagyunk az igazságtól, annál közelebb vagyunk a kárhozathoz!
Hogyan lehetséges ez?! Kérdezhetitek! Hogy minél többet tanulunk, annál távolabb kerülhetünk Istentől?! Úgy, hogy amíg én el vagyok foglalva a földi tudások, tudományok megszerzésével, melyet a rendszer hozott létre, az antikrisztus szellemisége által, azért, hogy általuk fennmaradhasson, én ezen szellemiséggel töltekezem, mely hazugság, az igazság helyett, mely a Teremtő igazság!
Mert, ha picit engedünk a léleknek, és a rendszer által felépített tudást félretesszük, megláthatjuk, hogy valójában minden tudomány, minden „modern” szakma azért jött létre, hogy ez a rendszer, ami ma már világos, hogy megbukott, élhessen!
Lásd a közgazdaság tanok millió álfaját (beleértve a könyvelés, a menedzsment, logisztika… stb ágazatait is), a reklámipar millió álfaját, a média ezernyi ágazatát, a divatipar, az élelmiszeripar, az energiaipar, a gyógyszeripar, a hadiipar…, és a mindenipar, a turisztika, a jog, a társadalomtudományok, az orvostudományok, és a mindentudományok, az űrkutatás, és a zűrkutatás!
Mind azért vannak, azért hozta létre az antikrisztus szellemisége, a fenevad szellemisége, hogy általuk, az azáltal, hogy mi ezeket tanuljuk, és magunkból fenntartjuk, tovább élhessen és erősödhessen!
Erre mondja Krisztus, hogy:
A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.
Jelenések könyve: 17,8
„látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.” Mert mindezek, amiket írtam arról a tudásról, amit a világ ad, „vala és nincs” vala, mert éltetjük, és nincs mert ezt nem teremtette az ÚrISten, mi hoztuk létre, noha van, mert a szellemiség, ami ezt létrehozta van!
Ezekért kárhozat ahogy a magyar nyelv mondja: „Beleölni az életünket” valamibe, ami van, és nincs, noha mégis van! És az, ami noha mégis van, maga a kárhozat! És azért, ami az ige elején van, hogy volt és nincs! Tehát szinte már múlt időben beszélhetünk róla, amit érezhetünk is! És minek beleölni az életünket valamiben, ami nyilvánvaló, hogy csak volt és már nincs!
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy olyan házat akarunk tovább építeni, amelyről tudjuk, hogy holnap össze fog omlani! Nem kárhozat-e, nem hiábavalóság-e egy olyan házba fektetni, egy olyan házba raktározni kincseinket, amelyről nyilvánvaló, hogy holnap összedől, és maga alá temet mindent, ami benne van. (Ez a ház maga a rendszer, aminek éltetéséért tanulunk és fáradozunk)
Ebben az egyházak és vallások bűne pedig az, hogy ezt a tudást nevezi a szentírásbeli talentumnak, a talentum kamatoztatásának. A vallások, egyházak, hittanórák tanai szerint a gyermekeknek azt kell megtanulniuk és magukévá tenniük, hogy akkor jár Istenben, ha szorgalmasan tanul, és fejleszti magát a rendszer által nyújtotta lehetőségek szerint. Csak azt felejtik el, hogy az a gyermek, aki rendszer neveltjeként fejleszti magát, nem Istenre, hanem a föléje rendelt fehér köpenyesekre, figyel a Teremtő Isten tanításai helyett, egyre távolabb kerülve az igazságtól!
És akkor most áttérnék az örömhírre, a valódi tudásra, melynek piciny szikráját tapasztalhattam meg. S mely bőségesen elegendő volt arra, hogy megízleljem, és ízét megérezhessem annak, amit a Teremtő Atyánk ajándékoz nekünk, azzal szemben, amit a rendszer ad súlyos feltételekhez kötve, s melyet nyögve, szinte vért izzadva szerezhetünk csak meg! (S nekünk mégis kell inkább a rendszer nyújtotta tudás, nem is értem)
Amely tudást a Teremtőnk adja, és ahogy adja
Azoknak, akik eljutottak eddig, és megérthették, szembesülhettek Krisztus kegyelméből azzal, hogy mibe ölték az életüket eddig, elmondhatom, leírhatom csodás tapasztalataimat.
A napokban többet voltam Isten kegyelmében, többet voltam „jelen” (Az Ő jelenében, jelenlétében, jelen-létben) azáltal, hogy többet foglalkoztam azokkal a dolgokkal, azokkal megértésekkel, amelyeket számomra ad. A barátaimmal, a családomban is többet beszélgettünk ezekről a kijelentésekről, azokról a mennyei eledelekről, kincsekről, amelyeket kapunk Tőle.
És egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megint jobban tudok mindent, mit előtte pár nappal, amikor sokkal kevésbé voltam Őbenne. (azaz igazságban, az igazsággal) Elkezdtem dúdolászni gyermekeimnek, és meglepődve vettem tudomásúl, hogy mintha nem is én dúdolnék, mintha valami, vagy valaki más dúdolna ki belőlem. Mivel előző életemben sokat foglalkoztam zenével, sok időt beleöltem hangszertanulásba, „vájtabb fűlüként” hallhattam a külömbséget, hogy sokkal tisztább, szebb, mint, amikor én fütyürészek dúdolászok.
Aztán amikor a barátaimmal beszélgettünk, figyelhettem fel megint arra, hogy sokkal tökéletesebbek a mondatok, amik a számat elhagyják, mint amikor én mondom, azaz az elme kalkulációjából születnek a mondatok. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem is én beszélek, és hallgatója vagyok annak a beszédnek, ami az én számból jön ki!
És megérthettem, hogy minden, amit ebben az állapotban („a jelenben, jelen-lét-ben”) csinálhatok, az Ő tőle származik, ingyen! Ajándék, melyet nem kínszenvedés által kaptam, nem kellett érte éveket magolnom az iskolapadba, nem kellett kekec emberek előtt vizsgáznom, nem kellett rettegnek, hogy ebből a tudásból le tudok-e vizsgázni.
János által így hangzik az evangéliumban:
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
János 14,27
még egyszer, Krisztus szavai: „nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.” Ez vonatkozik a tudásra is, nem úgy adja, amit azt a világ adja! Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. A világi tudást ezzel ellentétben sok-sok nyugtalansággal, álmatlan éjszakával, és félelemmel lehet csak megszerezni! Mennyivel szebb az a tudás, amit Isten kegyelméből kaphatunk!
És ezt csak egyféle képen kaphatjuk meg! És ez nem más, mint az, hogy azt elfogadjuk! Viszont az igazságot elfogadni csak úgy lehet, ha megszabadulunk előtte attól a sok hazugságtól, ami bennünk van, s amitől nem tudjuk elfogadni az igazságot!
Vélemény, hozzászólás?