Az elmúlt időszakban a közvetlen környezetemben sokakban felmerült, és voltak akik meg is tették, hogy odébbállnak. Odébb állnak, mert nem tetszik a rendszer, mert meggyűlölték a világot, mert valamivel nincsenek kibékülve. És a menekülés lett számukra a jobb, biztonságosabb élet reménye. Akadt olyan kedves ismerősöm is, aki egyszerűen csak azért akart továbbállni, mert itt gyűlöli az embereket, az emberek magatartását, hozzáállását.
És ebben a rövidke cikkben egy üzenettel fordulnék minden kedves olvasóhoz.
Az üzenet pedig nem más, mint az, hogy nincs hová menekülni. Menekülni lehet, csak az épp olyan, mint amikor a cica farkára kötünk egy csengőt, a cicus szegény fut a csengő elől, ám bárhova is fut, a csengő ott lesz a nyomában, és nem tudja lerázni magáról. Nem tudja otthagyni, és csak menekül, és menekül, de a farkára kötött csengő elől nincs hová futnia.
Így van ez velünk is. Jegyezzük meg jól, hogy bárhová is menekülünk, a bennünk levő sérelmeket félelmeket, aggodalmakat, kritikákat, a bennünk levő gyűlöletet nem tudjuk hátrahagyni! Velünk lesznek, jönnek utánunk, mint a cica farkára kötött csengő bárhová is megyünk. És a világ minden szegletén ott fog csilingelni a fülünkbe!
Mit jelent ez röviden?! Azt jelenti, hogy a hibák bennünk vannak, és nem kívül! Hisz, ha kívül lennének, hátra hagyhatnánk őket. Ám ezt nem tesszük, mert ragaszkodunk hozzájuk, és ők ragaszkodnak hozzánk! Sajnos ez a mi titkos szerelmünk! A szerelem az, ami nélkül nem tudunk élni! Kérdés, mi mit választunk! Mi legyen számunkra az, ami nélkül nem tudunk élni?! Az élet, azaz az igazság szava, vagyis Krisztus, a vőlegény?! Vagy a hazugság, azaz a kárhozat, a betegség és a halál. Más szóval, a gyűlölet, a félelmek, az aggodalmak, a sérelmek. Mert ezek tesznek minket beteggé, életképtelenné, majd halottá.
Mert nem mindegy, hogy életünkben már holtakká tettünk, vagy holtunkban is élünk!
És az, hogy tudunk egyes emberekre mutogatni, hogy rosszak. Hogy egyes emberekben látjuk a rossz szándékot, és kárörömöt, és a haszonlesést, mind azt bizonyítja, hogy a rossz, a gonosz tényleg belül van, hisz az a rossz, ami ezen emberek által születik, az bennük van! Az nem rajtuk kívül, hanem őbennük van!
És mi közöm nekem azzal, ami a másé, ami másban van?!
Nem inkább azzal kellene törődnöm ami bennem van, ami bennem rejtezik, hogy valamiképpen megmenekülhessek a gonoszság elől?!
Tehát egyetlen menekülés létezik! Mégpedig az, hogy a bennem levő hamis információt, igaz információra cserélem! Ám ez egyedül nem fog menni, mert az igaz információ, az igaz forrásnál van, annál, aki az élet vizét adja! Őhozzá kell menni, tiszta életet adó vízér, ami kiöli belőlünk a félelmeinket, sérelmeinket, aggodalmainkat, gyűlölségeinket!
Álljon itt egy aktuális példa, mások tükrében, mert más szemében sokkal könnyebb meglátni a szálkát. Ez nem más, mint a migráció kérdése. A migránsok is valami elől menekülnek, ám nem tudják azt, hogy, ami elől menekülnek, az bennük van. Ezért nem tudják hazájukban hagyni. Így azt a problémát oda viszik önmagukban, ahová menekülnek, és az a probléma ott ölt testet, ahová megérkeznek.
Mindannyian menekülnek, mégis az a konfliktus, amiből jöttek velük jön, és itt bontakozik ki! A problémát elhozták magukkal.
És ne higgyük azt, hogy például az ukrán probléma nem jön Magyarországra, Romániába… stb… az Ukránokkal együtt! Vagy ne higgyük, hogy a Magyar kérdés nem megy a nemzeti Magyarral, bárhová is megy a nagyvilágban! A fizikai megnyilvánulása csak az adott problémát hordozó emberek létszámától függ! Ha most Magyarországon megjelenne 10 millió Ukrán, az ő problémájuk testet öltene Magyarországon! De ez fordítva is igaz!
Vegyük hát észre, hogy önmagunk és a bennünk levő problémák elől nem tudunk elmenekülni, mert az mindenhol velünk lesz a nagyvilágban, függetlenül attól, hogy hová költözünk, egy eredi tisztástól, Brüsszelen keresztül egészen az egyesült államokig!
Ezért a megoldás nem a menekülés, hanem az attól való szabadulás, ami elől menekülünk! És ez a valódi szabadság! Amikor mindentől megszabadulhattunk, ami elől menekülünk.
És akkor itt feltennék egy kérdést minden olvasónak. Mik is a démonok?! Hogyan határoznák meg őket, milyen tulajdonsággal vannak felvértezve?! Például, hogy kisértenek bennünket, hogy bogarat ültetnek a fülünkbe, hogy nem hagynak békességben, hogy megkötöznek… stb…
És akkor most feltennék még egy kérdést: Vajon azokra, a dolgokra, amik bennünk vannak, és amik elől menekülünk, nem pont ezek a tulajdonságok a jellemzőek?! Nem pont azt a hatást érik el, és nem pont úgy viselkednek, mint egy-egy démon?!
Akkor jöjjön a fogas kérdés mindenki számára, ami már nem is kérdés, ha eddig a sorig eljuthattál: Mik is a bennünk levő démonok?!
Igen! A válasz helyes! A bennünk levő démonok nem mások, mint a bennünk lévő kísértés, a bennük levő aggodalmak, félelmek!
Rövidre szántam ezt a cikket, ám egymás után jönnek a gondolatok, és semmit sem szeretnék kihagyni! Valójában nem gondolkodom, hanem tollbamondást végzek. Amit súg a lélek, azt pötyögöm 🙂
Szóval… Nézzük csak meg, hogy mi az, ami a félelmeinket kelti, ami azt az ügyet szolgálja, ami azt tűzte ki célul, hogy az embereket démonizálja! Hát a média! A hírcsatornák, a hírportálok, amelyek azt hazudják, hogy nem akarnak pánikot kelteni, és mégis belénk oltják a félelmeket. Szellemileg, majd ha szellemileg megfertőződtünk, akkor fizikailag is, hogy teljessé legyen a dolog! Hogy ha nem volt mi elől menekülnünk, akkor ezek után legyen!
Amikor ezt a cikket írom, rávilágít a lélek egy újabb bizonyítékára annak, hogy csak egy út van az üdvösségre! Tudjátok miből jöhettem rá?! Hát, abból, hogy bármit is írok, ugyan az a vége! Mindenre van megoldás, és mindig ugyan az a megoldás! Az igazság szava az! Krisztus azt mondja, hogy „itt állok, az ajtód előtt és zörgetek. Ha beengedsz veled vacsorálok, és te énvelem.” Ez azt jelenti, hogy beengedted az igazságot, és ha beengedted, az kiűzi belőled a hazugságot, ő adja a vacsorát, az életet adó vacsorát, és leoldja a cica farkára kötött csengőt! És az nem fogja kísérni és kísérteni, riogatni azt. E-képpen válunk mi is szabaddá. És ezáltal nem kell menekülnünk többé, mert nem lesz ami elől menekülni!
Vélemény, hozzászólás?