Beszélő kövek

"És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."

Page 2 of 7

Fent vagy lent?

Valójában minél feljebb akar valaki kerülni a ranglétrán, annál lejjebb süllyed! Így a, mi felfele törekvésünk, arra jó csupán, hogy lehúzzon minket. Le a kárhozat felé. És aki lent van, és nem is törekszik felfele, mert az életenergiáját, nem a világi ranglétrák csúcsának meghódítására pazarolja, felemeltetik. Így az ilyen ember sokkal közelebb van Istenhez, a tényleges magasságokhoz, mint az az ember, aki az egóján keresztül akar az "egekbe" törni, csúcsokat hódítani. A felfele törekvő ember nem látja, hogy az ő törekvése valójában lefele viszi őt.

Higgyünk-e a vízben!

Tegnap készült néhány hangfelvétel azzal kapcsolatban, hogy egy magát táltosnak nevező ember által, miként válnak az emberek, a hitetés áldozatává. (Előre bocsájtom, hogy, ha jól emlékszem, 2003-ban, én is bedőltem ennek a szellemiségnek. A hitetés rajtam is sikerrel járt! Én… Olvass tovább →

Isten kegyelméből semmihez nem értek!

Egy különös dolgot érthettem meg a Teremtőnk ingyen kegyelméből! Egy tükröt állított elém Isten, melyben megláthattam, hogy tulajdonképpen semmihez nem értek! És mivel ezt a tükröt, nem az egón, hanem az Istentől kapott lélek által láthattam, nem szomorúság, kétségbeesettség, hanem… Olvass tovább →

Lehetséges-e, hogy a mesterséges intelligencia az ember ellen forduljon?

Sajnos egyre inkább teret hódít általunk a mesterséges intelligencia. És egyre több szó esik arról, hogy a mesterséges intelligencia, milyen sok munkahelyet veszélyeztet és, fogja lecserélni az emberi erőforrást. Ironikus, hogy épp a HR, az az a humán erőforrás menedzser… Olvass tovább →

Hogyan lesz az egészséges gyerekedből autista.

Sajnos egyre több embert, szülőt, gyereket érint az autizmus. Valamilyen szinten jómagam is érintett vagyok, több vonalon is. (Előre bocsájtom, hogy ebben a cikkben több ellentmondás is lesz. Ám aki lélek által tudja olvasni ezen sorokat, megláthatja, hogy ezek az… Olvass tovább →

Áramszünet?

Kedves embertársak: Egyre szomorúbb vagyok azért, amit a világban látok, ami az emberiséggel történik. Azért, hogy azt kell látnom, hogy ma, még a világosság is sötétség mi bennük. És azt, hogy ez a sötétség egyre mélyebb és sűrűbb. Nem tudom… Olvass tovább →

Már a templomban van az antikrisztus!

Megdöbbentő a cím, tudom. Számomra is az, mivel a tegnap még egy beszédtéma tárgyát képezte, amit barátaimmal folytathattam. Mára viszont valósággá vált. A tegnap 2 kedves barátommal arról beszélgethettünk, hogy, az az út, amelyen ma járunk, amelyen ma tartunk, merre… Olvass tovább →

Vigyázzunk, hogy kinek szolgálunk!

A főáramú médiában közöltek le egy hírt, melyet a feleségem olvasott fel nekem az imént. Hogy hol volt a cikk, nem tudom, mert, ahogy megértettem miről van szó, már ő sem tudta. Tulajdonképpen csak a címet olvasta el, és abban… Olvass tovább →

Beszegzett kapu!

Elég-e megtalálnunk a keskeny utat az üdvösséghez?! A válasz az, hogy nem elég! Nem elég, mert sajnos annyi rajtunk az élet során rénk rakódott málha, hogy ezzel a sok teherrel együtt nem férünk át azon a szoros kapun, mely a… Olvass tovább →

A Mennyország nem playstation

Először is hadd tegyek bizonyságot arról, hogy miként működik a teremtőtől (a példabeszédekben gazdától) kapott tálentum, amit az ember befektet, hogy tovább kamatozzék. A tegnap a barátaim arról beszélgettek egy felvételben, hogy valójában mi is a nemiség, s hogy általa… Olvass tovább →

Adventi vásár

Újra egy adventi időszakot élünk. És az ellen, ami ma, Advent címszó alatt folyik, igencsak tiltakozik a lelkem. Oly annyira, hogy mára, ezt már nem tudom magamban tartani. Annál is inkább mivel a gyermekim is Adventi vásárt tartottak az iskolájuk… Olvass tovább →

Menekülés. De hova?!

Az elmúlt időszakban a közvetlen környezetemben sokakban felmerült, és voltak akik meg is tették, hogy odébbállnak. Odébb állnak, mert nem tetszik a rendszer, mert meggyűlölték a világot, mert valamivel nincsenek kibékülve. És a menekülés lett számukra a jobb, biztonságosabb élet… Olvass tovább →

Ígéretbe csomagolt program

A teremtmény nem lehet különb az ő teremtőjénél, a szolga nem lehet különb az ő gazdájánál és az alkotás nem lehet különb az ő alkotójánál! Ezért az alkotás valamelyest tükrözi az ő alkotóját, a szolga az ő urát, és a… Olvass tovább →

« Régebbi bejegyzések Újabb bejegyzések »

© 2025 Beszélő kövek — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑