Visszaesés

Ma mindannyian valmiféle függőségtől szenvedünk, amibe, habár érezzük, hogy nem helyénvalóak, az ego, az elme segítsége által magyarázatokat találva a miértjére, nap, mint nap visszaesünk!

Miért vannak tehát függőségeink?
Miért vannak vágyaink? És miért nem tudjuk elhagyni őket?

Miért érezzük úgy, hogy facebookoznunk kell, hogy youtube-oznunk kell, hogy filmesznünk, szórakoznunk, …stb kell.

Mert űr keletkezik bennünk, hiányérzet valami iránt, és ezt a hiányérzetet pótolni szeretnénk, és a fent említett dolgokkal pótoljuk. Azaz elnyomjuk ezt a kitöltetlen űrt. És abban a pillanatban, amikor elfedjük valamivel, valami más elfoglaltsággal, akkor az elme, nem érzékeli a hiányt, így azt hisszük, hogy beteltünk. Ám ez a „kielégülés” csak addig tart, amíg a tevékenység és, ahogy abbahagyjuk ezt az elfoglaltságot, kisvártatva ismét jelentkezik az űr, amit az elme vágyként dekódol. Hisz arra emlékszik, hogy a fent említett elfoglaltságokkal megoldódott a probléma. Ezzel csak az a probléma, hogy az űr, a valódi betöltésének hiányában, egyre csak nő. Így a vágy is csak egyre nő, és nő. Aminek következtében mind nagyobb és nagyobb intenzitással akarjuk megélni az űr betöltését helyettesítő tevékenységeinket, amelyek egyre súlyosabbá válnak. Ezzel mind lejjebb és lejjebb csúszva. Mondhatnánk ezt úgy is, hogy minél később telünk meg igazsággal, annál távolabb kerülünk tőle. És ahogy egyre távolodunk az igazságtól, úgy egyre növekszik bennünk a hazugság, mert a köztünk és az igazság közti teret hazugsággal töltöttük be!

Kártyahasonlat

Hogy egy hasonlattal éljek, képzeljük úgy el, mintha egy pakli kártyát tartanék a kezemben, amelyben a felső lap az igazság, míg az alsó lap én vagyok. A két kártyalap közti kártyák pedig az a sok eszme, elmélet, tudomány, meg egyéb szerzett „kincs”. És ahányszor beveszek egy újabb hazugságot, egy újabb lapot tolok be a pakliba, a felső és alsó lap közé. És annyiszor és annyival növelem a távolságot magam és az igazság közt!

Ezért kérlek kérdezd meg magadtól. Hány újabb kártyát tolsz be nap, mint nap „életed” paklijába?! Hány cikket, hány új hírt olvasol el naponta, hány bejegyzést, videót, és híradót nézel meg?! Hány amerikai szennyfilm megy be az elmédbe növelve a távolságot közted és az igazság közt!

És az igazság az kedves olvasó, hogy minél messzebb kerültünk az igazságtól, annál nehezebb megtalálni azt!

A hasonlatból jól látszik, hogy csak egyetlen egy módon érhetünk össze az igazsággal, csak egyetlen egy módon találhatjuk azt meg. Csakis úgy, hogy az összes kártyalapot kidobáljuk a pakliból. Addig, amíg csupán két lap marad! Az igazság és mi magunk! Ha már nincs egy köztes lap sem a pakliban, végre találkozhatunk az igazsággal! És miközben leírtam a köztes szót, sugallta a lélek, hogy leírjam azt is, hogy ezért nem létezik közbenjáró, Isten, Krisztus (azaz az igazság) és ember közt! Mert a köz-ben-járó, egy olyan köz-be-eső lap, ami szintén az igazság és az ember közé van beékelve! A közbenjárók is ebben a pakliban vannak növelve az igazság és az ember közti távolságot! Amikor elmegyünk a Mária zarándoklatokra, akkor mi magunk húzunk be egy újabb lapot a pakliba és a mi tekintetünk nem is eshet az igazságra, csak erre a köztes lapra, hiszen a köztes lapot látjuk az igazság helyet, amit mi magunk akartunk nézni! Hogy is láthatnánk így meg az igazságot?!

A visszaeső tehát azért esik vissza, mert nem hajlandó beismeri, hogy tele van rossz lapokkal. Így azokat megtartva és kielégülést keresve újabb, és újabb lapokat húz be a paklijába, amikkel egyre távolabb kerül az igazságtól!

És valójában minden kártyalap egy függőség az életünkben. Egy hazugság, mert az hazugság, hogy attól függ az életünk!

Ama kígyó szerepe az, hogy elhitesse velünk, hogy függünk az épp soron következő kártyától, amire vágyakozva, mindent megteszünk annak érdekében, hogy azt a lapot megszerezzük, és betehessük a paklinkba. Ettől a pillanattól kezdve, a birtoklási vágytól fűtve, mi már azt a kártyát szolgáljuk és nem az igazságot! És tudni kell, hogy ezek a kártyák mind ama kígyó lapjai, ami mára fenevaddá duzzadt a sok felgyűjtött kártyalaptól.

És gondoljunk csak bele, hogy szabadságként adták el nekünk azt a folyamatot, melyben rabként szolgálunk azért, hogy birtokba vehessük az újabb hazugságkártyát. És amikor birtokba vettük, felkiáltunk, hogy szabadság! Ám a kígyó kisvártatva újabb, és újabb kártyalapokat lebegtet, amelyeket az élet forrásaként, a szabadság forrásaként árúsítva újra feltámad bennünk a birtoklási vágy, ami újabb börtöncellába taszít, melyen ajtajára az van írva: Szabadság!

Szabadulni a börtönből egy módon lehet. Ha belátjuk, hogy a sok szerzett kártyalapot nem hasznunkra, hanem saját kárhozatunkra gyűjtöttük! A legvégén az ezekből a lapokból épített kártyavár temet majd maga alá, ami szó szerint ránk ég és adja a saját poklunk tüzét! Amikor ezt beláttuk, és végre az igazsághoz fordulva egyenként kezdjük belátni, hogy az adott lap hazugsággal van tele, ezt felismerve, átveszi helyét az igazság. Majd újabb, és újabb kártyalapokkal történik meg mindez, mindaddíg, amíg egy hazugsággal telt lap sem marad! És ekkor megtörténhet az újjászületés, mert a régiek elmúllnak, és lélektől új adatik!